
Bemutatkozás
1976-ban születtem Zalaegerszegen. Óvodába és Általános Iskolába Bakon jártam, majd Pannonhalmára a Bencés Gimnáziumba kerültem, ahol 1994-ben érettségiztem. Ezután Szombathelyen a Tanárképző Főiskolán folytattam tanulmányaimat, ahol 1999-ben matematika-történelem szakos tanári diplomát szereztem. Az országban egyedül Szombathelyen működő régész technikus képzésbe is bekapcsolódtam, melynek harmadik évfolyamában végeztem.
Friss diplomásként 1999. nyarán álltam munkába Zalaegerszegen, a Kinizsi Pál Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakképző Iskola és Kollégiumban. 2000-ben már munka mellett fejeztem be a számítástechnika szakot. 2002-ben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán levelező tagozaton szereztem meg történelem szakos bölcsész, középiskolai tanár diplomámat. Az iskolában először rendszergazda, majd szakiskolai osztályfőnök lettem. Ezután szakközépiskolai osztályt kaptam, akik 2006-ban érettségiztek. Az iskolai diákönkormányzat vezetése mellett kollégáim megtiszteltek azzal is, hogy az intézmény közalkalmazotti tanácsába választottak.
2003-ban Zalaegerszegen a szakközépiskolák összevonására került sor, melynek következtében a Kinizsi iskolát is összevonták a mellette működő Báthory István Kereskedelmi, Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképző és Szakközépiskolával. Az összevont iskolát többszöri névváltoztatás után jelenleg Páterdombi Szakképző Iskolának hívják, a város harmadik legnagyobb középiskolája.
2005-ben Bogár Imre igazgatóságának idején az összevont intézmény nevelési igazgatóhelyettesi pozícióját nyertem el egy belső pályázaton. Azóta, immár a harmadik igazgató mellett ebben a munkakörben dolgozom. 2010-ben szakvizsgáztam a Pécsi Tudományegyetemen mérés- értékelés szakterületen.
Szakmai pályafutásom során számos tapasztalatra tettem szert. Tevékenységem meglehetősen sokrétű: felnőttoktatás, vizsgáztatás, vizsgaszervezés, az éves munkaterv elkészítése, jogszabálykövetés, fegyelmi ügyek, tárgyalások, pályázatírás, minőségbiztosítási munka, informatikai eszközbeszerezések, hálózatépítés koordinálása, kapcsolattartás különféle partnerekkel, tovább is lehetne folytatni a sort. A közszférában eltöltött 15 év alatt önkormányzati fenntartású intézmény dolgozójaként, majd vezetőként volt alkalmam megismerni a költségvetési intézmények működését. Az iskolában, csakúgy, mint az önkormányzati munkában, a társadalmi problémák közel kerülnek az emberhez, azok enyhítésén, kezelésén volt a hangsúly.
A munkába állásom után egy ideig szüleimnél laktam. 2003-ban vásároltuk meg a Táncsics utcában azt a házat, melyet felbecsülhetetlen értékű szülői segítséggel nem kevés munkával felújítottunk, amelyben most is lakunk. 2006-ban házasodtam meg, feleségem Keszthelyről költözött ide. 2007-ben és 2009-ben születtek gyermekeink, Boglárka és Flóra. Jelenleg a helyi iskolába és óvodába járnak.
A 2010-es önkormányzati választáson a baki polgárok a legtöbb szavazattal juttattak a képviselőtestületbe. Képviselőként, majd 2011. februárjától alpolgármesterként igyekeztem meghálálni a bizalmukat. (Képviselői munkámról az Önkormányzati választás 2014. menüben olvashat részletesen.)
Tagja vagyok a Kertbarát Egyesületnek, valamint szerkesztője az Egyházközség újságjának, a két havonta megjelenő "Puszta Létnél Többet"-nek.
Baki lakosként, fiatal családapaként nem lehet közömbös számomra a település sorsa, élete. A falu közéletének résztvevőjeként úgy érzem, hogy a jelenlegi nehéz helyzet ellenére többre hivatott a település, mely az itt lakóknak nemcsak a jelenlegi Zala megye, hanem talán kicsit a világ közepe is.